Randiblog

2015\05\16

Randi szex

Húszas éveim derekán jártam, mikor megismerkedtem egy csinos csajjal. Már régóta ismertem, de soha, még csak szóba sem jöhettem nála. Egyszerűen nem voltam az esete, - pedig nagyon igyekeztem, hogy az legyek. Ő nagyon szép volt. Mindene megvolt, hogy kellően izgató legyen számomra. Szép arc, hosszú haj, vékony derék, arányosan nagy cickó, széles nőies csípő. kemény popsi és ami később derült ki, mindig nedves forró punci...

Azon a Szombat estén megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova. Korábban érkeztem. A szülei épp kártyázni készültek a közeli barátokhoz, a nagymama tévét nézett, Szilvi még pancsolt a fürdőkádban. Zavarni nem akartam, a fürdőbe meg nem mehettem be a szülök jelenlétében, így jobb híján egy széket tettem a nagymama széke mellé, és egymás mellől néztük a híradót.

Az idő lassan telt,- a szülők elmentek, nagymama is megunta az időjárás jelentést, és elköszönt, hogy lefekszik. Az ajtóban találkozott az unokájával, aki egy szál köntösben robbant be a szobába egy ártatlan puszira... Úgy tettem, mint akit a tv-jobban érdekel, és tudtam, hogy ezt nem fogja tűrni.

Így is lett...elém állt és széthúzta a köntösét... csábosan kezdett vonaglani előttem...közben meg meg érintett, hol itt hol ott. Néztem ringatódzó melleit..a mellbimók mint két magszem keményen meredtek rám. A punciját frissen borotválta.Felül egy kis pamacs, alul semmi. Pont úgy ahogyan szeretem. Szemérem ajkai finoman kikandikáltak, és nedvesen csillogtak. Hát maga a látvány is izgató volt, de a tánc is, amit produkált nekem. Aztán gondolt egy merészet, elém térdelt és a sliccen át kivette a már egyébként is kellően duzzadó farkamat. Kicsit meglepett, de nagyon jól esett, mert már épp elég szűk volt a hely a nadrágomban. Nem sokat teketóriázott, előbb csak húzogatta, finoman, majd egyre vadabbúl... végül a szájába kapta és szívta, harapta, nyelte, mint aki azonnal fel akarná falni azt a meredező fütyköst. Közel álltam hozzá, hogy elélvezzek, de ekkor történt valami... Zajt hallottunk kintről...és mint a villám csapott belénk a felismerés, jön a nagymama...

Én az álló farkamat nem tudtam volna vissza tenni a nadrágba,-de ő megoldotta a problémát. Egy gyors mozdulattal az ölembe ült, nekem hátat fordítva, mintha Ő is a tévét nézné velem együtt. A köntöst pedig úgy rendezte ,hogy takarjon mindent.

Az ajtó nyílik, nagyi becsoszog és bejelenti, hogy most jutott eszébe, hogy kezdődik a Derrick, azt mégiscsak megnézi, és leült a mellettünk lévő székre.

No most van gáz...a farkam áll mind a cövek, nagyi mellettünk ül, alig 50 cm-re tőlünk, a lámpa világit, - a film kezdődik..Derrick nyomoz... nagyi pedig nem tágít, hiába akartuk rábeszélni a lefekvésre.

És ekkor belém ütött a legvadabb félelmem....mi van, ha a szülők nem találják otthon a barátokat, és hamarabb érnek haza... Csak reménykedtem, hogy hamar megnyugszom és valahogy ügyesen vissza tudom dugni a farkam a nadrágomba..... de.... :)

Szilvinek menet közben megjött az étvágya... nagyobb terpeszt vett fel, és finoman, alig észrevehetően megemelkedett... bal kezével ügyesen hátra nyúlt és a puncijába illesztette a farkam. Nem volt nehéz dolga, a forró és nedves punci, pillanatok alatt elnyelte egyébként termetes farkamat... mit ne mondjak..több volt mint izgató...dugom a barátnőm, miközben Derrik keresi gyilkost, nagymama meg mellettünk ül és nézi a tv-t...vagy minket??? Szilvi fülébe súgtam, vigyél el.... és valahogy kimegyek..de nem ez történt. Ő mindig csak annyit mozgott, amennyi ahhoz kellett, hogy a merevedésem megtartsam...élvezte a szituációt, közben finoman izgatta magát a kezével is. Hogy a nagymama mit látott, fogalmam sincs. Persze a mozgolódást Ő is érzékelte, és olyankor lelkesen biztatta Szilvit, hogy kislányom szállj le Andris öléből, nehéz lehetsz...persze ezt már én sem hagyhattam...Ááá, dehogy, pont jó így, le ne szálljon :) ...de az ideg csak dolgozott bennem, mi van ha haza érnek a szülők...lassan 50 perce főztem a farkam a forró punciban. Mire kezdte feladni a harcot a merevedéssel, ismét jött a finom fészkelődés, az újabb merevedéssel... Lassan vége a filmnek, és még mindig csak a közelében voltam, hogy elélvezhessek. Végül Derrick megtalálta a gyilkost, a nagyi megnyugodva elindult a szobájába, és végre én is elélveztem. Nagyi még az ajtóhoz sem ért, mire pár határozott mozdulattal végét vetettem a játéknak.. Szilvi egy pillanattal korábban ment el. Mint kiderült, akkor már sokadszor, mert folyamatos orgazmusai voltak, míg a farkamon fickándozott. Én végre kimehettem a mosdóba rendbe tenni magam, ami éppen rám is fért. A farkam és a drapp farmernadrágom csupa ondó, és ragacs. A főt rák hozzá képest fehér mint a hó...és talán életemben nem láttam ennyire ráncosnak...:) Még tisztálkodtam a mosdóban,mikor hallom a kedves papa hangját...Hát te kislányom, tán eddig fürödtél, hogy még köntösben vagy?

Mint kiderült, mamának megfájdult a feje, nem volt kedve kártyázni. Így megnézték a Derricket és haza is jöttek.... szerencsére pont a legjobbkor érkeztek haza...Vagy esetleg az utcáról, az ablakon keresztül figyelték mikor szabad bejönniük? Sosem tudom meg...

szar szex szánalmas nagyi fail csinálod nagyi szex szetörténet

2012\06\15

Mert milyen is a jó királylány?

Elõször is: nem deszka. Nem mondom el, hogy telt legyen-e, vagy sem. De hogy ciciben legyen neki valami, akármennyi is, az tuti, igaz?

A jó királylány bájos. Nem, nem szép. Bár az nem hátrány, ám nem is feltétlen elvárás. A bájosság, az mást jelent.

Harmadszor: nem fáj a feje. Vagy ha igen, akkor azonnal és haladéktalanul bevesz valamit, ami jó ellene. A királyfiak szerint azt az ellenszert orálisan és análisan és hagyományos módon is be lehet juttatni a szervezetbe.

Negyedszer: a jó királylánynak van saját kvártélya, ahol mindig bugyi nélkül van, és ahol kosztot is ad, meg mosolyt is.

Ötödször: a jó királylány keveset beszél és még kevesebbet kérdez. Legjobb, ha néma. Vagy annak tetteti magát, esetleg süketséggel elegyítve.

Hatodszor: szeret fõzni. Szeret mosogatni. Szeret takarítani. Szeret dolgozni. Szeret gyereket nevelni. Szeret. Szeret olcsón vásárolni. Szeret szemet hunyni. Szeret egyedül lenni. Szeret foci, hoki, mozog és labda, nem mozog de tévében van, mozog és sport... stb. variációk mentén kulturálódni kikapcsolódás gyanánt.

Hetedszer: nem pofázik bele amíg a királyfi beszél. Ha hallgat, akkor meg pláne csendben marad és imádkozik, hogy úgy is maradjon...

Nyolcadszor: van annyi esze, hogy tudja: királylányok és királyfiak nincsenek.

Csak emberek vannak. Jók és rosszak. Hibákkal és erényekkel. Elvárásokkal és engedményekkel. Királyfinak és királylánynak látják egymást. Egy darabig. Amíg a másik betartja a törvényt. Az uralkodj magadon vagy a másikon törvényét...

 

forrás : teltlanyok.hu társkereső

 

2012\04\23

Napi szerelmes idézet

Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell...Hívj engem.
Nem ígérem, hogy meg foglak nevettetni... De sírhatok Veled.
Ha egy nap el akarsz futni...Ne félj engem hívni.
Nem ígérem, hogy megkérlek, állj meg...De futhatok Veled.
Ha egy nap senkit sem akarsz hallani...Hívj engem.
Ígérem, Veled leszek. És ígérem, nagyon csendben.
De, ha egy nap hívsz...És nincs válasz...
Gyere gyorsan, látogass meg. Lehet, nekem van Rád szükségem.

szerelem szánalmas ratyi nyálas

süti beállítások módosítása